5 kellemetlen helyzet, ami kevésbé lesz nyugtalanító, ha rendelkezik lakásbiztosítással

Kössön lakásbiztosítást szakértő segítséggel!Alapszükségleteink közé tartozik, hogy legyen egy otthonunk, ahova haza tudunk térni és biztonságban megpihenhetünk. Így otthonunk védelme kiemelkedően fontos. Ám sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen események bekövetkeztekor nyújt nagy segítséget az otthonbiztosítás.

A statisztikák szerint nagyjából 4,4 millió hazai lakóingatlannak mintegy háromnegyede biztosítva van, de keveseknek jut megfelelő figyelme és ideje a több oldalas biztosítási szerződések elolvasására, hogy pontosan milyen esetekben és feltételek mellett térít a biztosító. Ez az ismerethiány viszont néha azzal az áldozattal jár, hogy fizetjük az éves biztosítási díjat, de nem használjuk ki ennek a szolgáltatásnak a lehetőségét.

 

Számunkra Ügyfeleink biztonsága a legfontosabb, így küldetésünknek érezzük, hogy közérthető módon és megfelelő információkkal lássuk el Önöket, hogy igénybe vehessék a biztosítói támogatást, amennyiben arra szükségük van.

 

Nézzünk most 5 kellemetlen helyzetet, amikor a lakásbiztosítása által megnyugvásra találhat:

1. Csőtörésre érünk haza: Általában a legváratlanabb helyzetekben történhetnek olyan kellemetlen szituációk, mint a csőtörés. Hazaérve látjuk, hogy az egész otthonunk vízben áll, ami könnyen beázást jelenthet a szomszédoknak is, így azonnal telefonhoz nyúlunk, hogy találjunk egy mesterembert, aki rögtön megoldást nyújt a problémára. Ám, ha rendelkezünk lakásbiztosítással, akkor elég, ha a biztosítót hívjuk, aki megszervezi és kifizeti a szolgáltatást, és természetesen megtéríti a kárunkat is. 

2. Eltűnik a készpénz vagy egyéb értéktárgy az otthonunkból: Sokan tartanak kisebb-nagyobb összegben készpénzt, értékpapírokat és értékes tárgyakat az otthonukban. Ha ezek bizonyítottan betöréses lopás miatt eltűnnek, és rendelkezünk az ingóságokra, a vagyon- és műtárgyakra is kiterjedő lakásbiztosítással, akkor a biztosító megtéríti számunkra ezt a veszteséget is. Fontos tudni azonban, hogy csupán bizonyos összeghatárig fizet a biztosító és csakis akkor, ha biztosításunk ezekre is kiterjed.

3. Leolvadt a hűtő? Általában minden jól működik az otthonunkban és ehhez hozzá is vagyunk szokva. Ám néha történhet egy kis fennakadás a rendszerben. Gyakori eset ugyanis, hogy míg távol vagyunk, egy hosszabb áramszünet vagy zárlat miatt a hűtő leolvad, így víz kerül a lakásunkba, ami eláztathatja a padlót, a falat, a konyhaszőnyeget, sőt akár még az alsó szomszédot is. Ha rendelkezünk lakásbiztosítással, akkor viszont nincs okunk nagyobb pánikra, hiszen a pénztárcánkat elő sem kell vennünk, a lakásbiztosítással védve vagyunk!

4. Albérlőként is érdemes lakásbiztosítást kötni! Sokan nem gondolkodnak lakásbiztosításon, ha nem a saját ingatlanukban laknak, pedig bérlőként is sok kellemetlen helyzettől védhet meg minket a lakásbiztosítás. Ilyenkor célszerű az ingóságainkra kötni a biztosítást, így lopás vagy rablás esetén, amikor nem a falakat, hanem a könnyen mozdítható tárgyakat fogják magukkal vinni a betolakodók, akkor is biztonságban tudhatjuk értékeinket.

5. Az a drága környezetvédelem! Szerencsére egyre többen beruháznak valamilyen környezetkímélő, alternatív energiaforrásba, mint pl. napelemekbe, napkollektorokba és hőszivattyúkba. Ezek viszont nem két fillérbe kerülnek. Környezettudatosnak lenni jó, de emellett fontos, hogy tudatosak legyünk a pénzügyeink területén is. Amennyiben tehát megújuló energiaforrásokkal biztosítjuk otthonunk energiaigényét, a megfelelő lakásbiztosítási csomaggal megvédhetjük és biztonságban tudhatjuk az ehhez járó eszközöket is.

 

Természetesen még számos előnnyel jár egy otthonbiztosítás, melyekkel kapcsolatban, ha kérdése vagy kérése van, esetleg szeretne bármilyen egyéb információt megtudni, keresse bizalommal kollégáinkat az ugyfelszolgalat@eurorisk.hu email-címen. Előzetes kalkulációt végezhet összehasonlító oldalunkon:

Lakásbiztosítás (e-otthonbiztositas.hu)

 

Eurorisk, az Ön biztonságáért!



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft