Egyre nagyobb szerep jut életünkben a magánegészségügynek
2017. december 20., szerda
Folyamatosan zajlik a betegforgalom átcsatornázódása a magánegészségügyi rendszerbe: míg 2012-ben csupán a lakosság 37 százaléka, idén már 57 százalék vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást – derül ki az UNION Biztosító 2017 őszén, 1300 fős, a 25-55 év közötti korosztályt célzó piaci felméréséből. Az öt év alatt immár harmadik alkalommal végrehajtott kutatás adataiból kiderül, hogy míg öt éve 33 ezer, három éve pedig 41 ezer, addig idén már átlagosan 57 ezer forintot fizettek az érintettek egy év alatt különféle szakorvosi rendelőkben. A megkérdezettek 28 százaléka nyitott arra, hogy a magánorvosi alapszolgáltatásokat piaci egészségbiztosításon keresztül vegye igénybe, és ezért átlagosan havi 5-6 ezer forintot fizetne szívesen.
 
A tanulmány szerint a lakosság elsősorban a magyar állami egészségügyi rendszer hiányosságai miatt fordul a magánszolgáltatók felé. Az egészségügy általános helyzetéről a közmegítélés a 2014-es felmérés óta tovább romlott: az osztályzatoknak már akkor is alacsony szintű 2,26-os átlaga idénre 1,76-ra esett. Ezzel párhuzamosan 2014 óta jelentősen, 50-ról 65 százalékra emelkedett azok aránya, akik félelemmel gondolnak arra, mi történik velük, ha orvoshoz kell fordulniuk egy potenciális jövőbeli betegséggel.

Hosszabbodó várólisták

A szakorvosi ellátások területén a legnagyobb problémát a betegek számára a hosszú várakozási idő jelenti. A kiválasztott rendelésre átlagosan 35 napot kellett várnia a válaszadóknak, (ez 2014-ben 32 nap volt), az előzetes bejelentkezés ellenére pedig a rendelőben is átlagosan közel egy órát kell várakozni. Az adatok szerint a várakozók 14 százalékának több mint 2 hónapot kellett várnia a szakorvosi vizsgálatra, 23 százaléknak pedig 1-2 hónapot. 27 százaléknyian 3-4 hetet vártak, 36 százaléknyian ugyanakkor 1-2 héten belül eljutottak a vizsgálatra.

A második problémás szempont a szakorvosi rendelők felszereltsége és megfelelő komfortja, itt a megkérdezettek több mint kétharmada észlelt kisebb-nagyobb hiányosságokat. A páciensek mintegy fele kritikus az ellátás szakmai színvonalával, és romlott a megítélés a szakdolgozóknak a betegekhez való hozzáállása tekintetében is.

A fenti körülmények fényében érthető tendencia, hogy lényegében minden vizsgált társadalmi-demográfiai csoportban egyre nagyobb teret nyernek a magánorvosi szolgáltatások: idén már 57 százaléknyian jelezték, hogy igénybe vettek valamilyen magánorvosi szolgáltatást. Azok aránya pedig, akik úgy nyilatkoztak, hogy csakis a magánegészségügyi intézményrendszert használják, három év alatt 5-ről 8 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan három év alatt csaknem 40 százalékkal, 41 ezerről 57 ezer forintra emelkedett az orvosi ellátásra kifizetett átlagos összeg is.

Teret hódítanak az egészségbiztosítások

A magánegészségügyi szolgáltatások mainál is szélesebb körű igénybe vételének egyértelműen az anyagiak jelentenek gátat: azok körében, akik továbbra is az állami rendszer mellett maradnak, 84 százaléknyian a magánorvosi díjak szintjével indokolják döntésüket. Emellett 29 százalékuk nem is igazán ismer magánorvosi rendelőt, amelyet problémájával felkeresne.

Mindkét fenti probléma megoldására megfelelő eszköz a magán-egészségbiztosítás, amely az elmúlt években komoly térhódításba kezdett Magyarországon is: míg az öt évvel ezelőtt végzett felmérés során csupán 7 százaléknyian jelezték, hogy van ilyen biztosításuk, idén ez az arány már 15 százalékra nőtt. A fejlődésnek további jelentős potenciálja van, mivel egy, a felmérés során bemutatott alapszintű egészségbiztosítási konstrukció iránt (amely többek között várakozási idő nélkül nyújt járóbeteg-ellátást, diagnosztikai és laborvizsgálatokat valamint kisebb műtéteket betegútszervezéssel és tanácsadással) a megkérdezettek 28 százaléka mutatott érdeklődést, és átlagosan 5-6 ezer forintos havidíjat hajlandó is volna fizetni érte.

Az egészségbiztosítás fontos eleme a cafeteriának is

A felmérés során válaszolók 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a béren kívüli juttatásai között egészségbiztosítás is szerepel. Ezzel az egészségbiztosítások a cafeteria-rendszer juttatásai között a középmezőnyben helyezkednek el. Nagy a munkáltatók felelőssége is abban, hogy a következő évre összeállított cafeteria-rendszerükben szerepeltetik-e ezt a juttatást is.

„Az egészségbiztosítások területén komoly szerep hárul a munkáltatókra, a meglévő szerződések túlnyomó részét ugyanis munkahelyi juttatásként kötik – hangsúlyozza Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. - Itt is jelentős lehetőség van még a további fejlődésre, mert bár 2012 óta a munkáltató által kötött magán-egészségbiztosítások díja adó- és járulékmentes, ennek ellenére még mindig csak az alkalmazottak nyolcada kap ilyen juttatást. A felmérés szerint azonban a munkavállalók 59 százaléka tartja fontosnak, hogy munkáltatója magasabb színvonalú ellátást nyújtó egészségbiztosítást kössön számára.”

Forrás: Biztosítási szemle
 


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft