Tények és tévhitek az egészségbiztosításról
2017. november 22., szerda
A céges juttatások között mára egyértelműen az élre törtek az egészségmegőrzési célú kiadások. Ahogy azonban az lenni szokott, egyúttal erőteljesebbé váltak a fanyalgások, de a különböző kifogások is. Szakértőkkel térképeztük fel, hogy pontosan mi a helyzet az egészségbiztosítási megoldások szabályozásával, mit mutat ezen a téren a gyakorlat.
 
Sokan állítják, hogy a dolgozók elsősorban azokat a céges juttatásokat szeretik, amelyek pénzt jelentenek. Az egészségbiztosítás pedig nem ilyen, hiszen nem anyagi előnyt, hanem szolgáltatást nyújt. A Cafeteria Trend legfrissebb kutatása szerint mégis nagyot ugrott azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek juttatási rendszerükbe belevették az egészségbiztosítást. Fata László cafeteria-szakértő szerint a munkáltatók nagy része keresi azokat a lehetőségeket, melyekkel hatásos választ tudnak adni a munkaerőhiányra. Ezek egyike a költséghatékony juttatások biztosítása. Érthető tehát, ha előkelő helyen vannak ebben a versenyben az adómentes elemek. Az a tapasztalat – tette hozzá –, hogy a biztosítások sokszor fix juttatásként hatékonyabban teljesíti azt a célt, amire a munkáltató alkalmazza őket.
Havonta a minimálbér 30 százalékáig adómentesen adhat a munkáltató kockázati biztosítást bármely dolgozójának – jövőre ez már több mint negyvenezer forintos felső határt jelent, amibe a szakember szerint még más elemek választása mellett is belefér egy egészen különleges, kiemelt feltételeket nyújtó biztosítás. A díj pedig a vállalkozás érdekében felmerülő költségként számolható el.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) egészség- és balesetbiztosítási tagozatának elnöke, Hegymegi Anita érdeklődésünkre elmondta: a felmérések szerint a vállalati juttatásoknál a legfontosabb a rendszer költséghatékonysága mellett a kiszámíthatóság és a dolgozói elégedettség növelése a munkaerő megszerzése és megtartása érdekében. A dolgozók sokszor nagyobb értéknek tartják a kapott biztosítási szolgáltatást, mint amennyibe az a munkáltatónak került. A tévhitek ellenére a munkáltatók számára is kézzelfogható előnyökkel járnak a kockázati biztosítások.

A szakértők tapasztalatai és véleménye alapján a kockázati biztosításokkal kapcsolatban általában elhangzó felvetéseket és a valóságos helyzetet az alábbi táblázatban foglaltuk össze:
Tipikus kifogások a kockázati biztosításokkal szemben
Állítás ... és a valóság
A munkavállalók nem szeretik A statisztikák ezt nem igazolják
Bonyolult az adminisztráció A biztosítások könyvelése egyszerű, átlátható
A biztosítási díj a cafetéria részeként kifizetői adózással adóköteles A jogszabály szerinti limitig adómentes a kifizetés
A biztosítási díj csökkenti az egyéb kedvezményesen adózó juttatásra fordítható keretösszeget Az adómentes biztosítási díjat nem kell beszámítani a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatások éves összeghatárába
Nem lehet eltérő tartalmú csomagokat kialakítani Több, egymástól eltérő tartalmú biztosítási csomag is adható a munkavállalók különböző csoportjainak

Hegymegi Anita hangsúlyozta: az egészségbiztosításokkal rendelkező munkavállalók szükség esetén szakorvosi kivizsgálásokhoz, beavatkozásokhoz, vagy akár a magas költségű képalkotó diagnosztikához, egynapos sebészeti műtétekhez is hozzájuthatnak. Az egynapos sebészeti beavatkozások az állami egészségügyben kisebb arányt képviselnek, a magán-egészségügyi szolgáltatók viszont ezeket kifejezetten preferálják. Így csökkenhet a munkából kiesés ideje, de az sem mellékes, hogy például egy előírt bonyolultabb vizsgálat miatt a dolgozónak nem kell hosszú ideig várnia, szorongania, ami esetleg munkájára is kihathat. Az állami egészségügyben általános többhavi várakozás helyett a biztosító gyorsan megszervezi például a CT-, vagy MRI-vizsgálatot, hamarabb megszűnik tehát a bizonytalanság.

Csoportos biztosítást a vállalkozások már akár 3 főtől is köthetnek, bár akad biztosító, ahol 10 fő az alsó határ. Azok a cégek, amelyek 50-100 főt biztosítanak, komolyabb engedményekre is számíthatnak, több ezer dolgozó esetében pedig már teljesen egyedi megállapodásra is van lehetőség. A munkavállalók tehát a csoportos kockázati biztosításon keresztül valójában többet kapnak, hiszen számukra ez a szolgáltatás ténylegesen jóval olcsóbb, mint amit ugyanazért az árért amúgy elérhetnének.

A cikk elkészítéséhez a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) nyújtott szakmai támogatást.

Forrás: azenpenzem.hu
 


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft